Jelenlegi ismereteink szerint kb. 9000 év óta használjuk a téglát. A kezdeti időkben napon szárított agyagtéglát használt az ember, később rájött, hogy jobb minőséget kap, ha kiégeti. Használta alapnak, falnak, néha vakolta, néha nem. Használta önmagában, használta más anyagokkal, főleg kővel együtt. Összeerősítésül használt aszfaltot, agyaghabarcsot, meszes habarcsot stb. Meg kell azonban mondani, hogy a mai értelemben vett szabványosítás évezredekig ismeretlen volt.
A kínai Nagy Fal egy szakasza is téglából épült. Ma már ezek a régi téglák komoly értéket képviselnek a gyűjtők körében. Az építők dolgát megkönnyítendő, feltalálták az idomtéglákat. Ezek az építőelemek kiválóan alkalmasak voltak falsarkok kialakítására, vagy oszlopok falazására.
A rómaiak aztán összefoglalták az addigiakat. Szerte a birodalomban jellegzetes 4-5 cm vastagságú, 20, 44 és 60 cm hosszúságú és szélességű négyzetes téglákat alkalmaztak. Használtak persze ezeken kívül különböző tetőfedő kerámiákat, üreges téglákat és alagcsöveket is, készítettek idomtéglákat.
A későbbi korok felfedezték, pontosabban továbbfejlesztették a téglagyártás folyamatában rejlő lehetőségeket. Vályogból, vert falból nem lehetett emeletes épületeket húzni. A polgárosodás, városiasodás pedig megkívánta ezeket. Így tehát muszáj volt a téglát fejleszteni.
Hazánkban az 1700-as évek környékén létesült az első téglagyár.  Az idők folyamán igen sok méretváltozata alakult ki a téglának.
A múlt század második felétől e század 20-as, 30-as évekig volt használatban az úgynevezett nagyméretű tégla. E nagyméretű tégla (6,5 x 14 x 29 cm) méretei egymáshoz arányosítva voltak, 1:2:4 arányban. De ettől eltérően is meg lehetett állapítani a tégla méretét, meg is állapították. Mégpedig 6,5 x 12 x 25 cm méretben.